Szabványok és irányelvek

Ellenfeldben található anyagvizsgáló laboratóriumunk munkájának köszönhetően védőruházataink minden vonatkozó szabványnak megfelelnek – sőt gyakran túl is teljesítik a szabványok előírásait. „Wie sicher ist sicher?” (Mennyire biztos a biztos?) c. kétrészes blogsorozatunkban bemutatjuk, hogyan is zajlanak a vizsgálatok:

1. rész
2. rész

A DIN EN 343 európai szabvány a munkaruházat keretein belül szabályozza az esővel szembeni védelemre vonatkozó követelményeket.

A ruházat olyan védőruházat, amely –5 °C, illetve annál magasabb hőmérséklet mellett védelmet nyújt a csapadék, az eső, a köd és a szél ellen. Ennél a védőruházatnál két teljesítményparaméter van megadva:

x = vízáteresztéssel szembeni ellenállás (vízállóság)
A besorolás 1–3. osztályokba történhet. A 3. osztály rendelkezik a legmagasabb vízáteresztéssel szembeni ellenállással, így a legmagasabb követelményeknek is megfelel.

A vízáteresztéssel szembeni ellenállást (WP) pascalban mérik, és az adott anyag által elbírt hidrosztatikus nyomást értik alatta. Gyakran alkalmazzák rá a „vízoszlop” megjelölést is, ebben az esetben az értékét milliméterben adják meg. A tesztelés során vizsgálják mind az anyagot, mind pedig a varrásokat.

y = vízgőzáteresztéssel szembeni ellenállás (légáteresztés)
A besorolás 1-3. osztályokba történhet. A 3. osztály rendelkezik a legalacsonyabb vízgőzáteresztéssel szembeni ellenállással, így a legmagasabb követelményeknek is megfelel.

A vízgőzáteresztéssel szembeni ellenállás (Ret) mértékegysége a m²*Pa/W, és annál alacsonyabb, minél légáteresztőbb az adott textília. Amennyiben a ruhadarab Ret-értéke az 1. osztályba tartozik, úgy ennek a számnak megfelelően „korlátozott ideig viselhető” jelöléssel kell ellátni.

Az EN ISO 20471 szabvány a jó láthatóságot biztosító ruházatokkal szembeni minimális követelményeket szabályozza. A jó láthatóságot biztosító ruházat célja, hogy vizuálisan jelezze a viselő jelenlétét – bármilyen veszélyes helyzetben, természetes nappali és mesterségesen megvilágított éjjeli fényviszonyok mellett egyaránt.

A feltűnőséget a ruházat és a háttér közötti magas kontraszt eredményezi. Ennek megfelelően a védőruházatot az optimális védelem biztosítása érdekében az adott munkakörnyezetnek megfelelő háttér előtt kell kiválasztani. A jó láthatóságot biztosító ruházat általában fluoreszkáló alapanyagból és fényvisszaverő anyagból készül. Azt, hogy az adott, jó láthatóságot biztosító ruházat milyen osztályhoz tartozik, a négyzetméterben megadott minimális alapterületű háttér és a fényvisszaverő anyag határozzák meg. Az osztályt a piktogram jobb oldalán lévő „x” szám jelzi.

A jó láthatóságot biztosító ruházatok az EN ISO 20471 szabvány alapján három különböző kockázati szint szerint kategorizálhatók:

• Alacsony kockázat = láthatóság
• Közepes kockázat = fokozott láthatóság
• Magas kockázat = magas fokú láthatóság

A DIN EN 510 szabvány a mozgó gépalkatrészek környezetében használandó védőruhák követelményeit határozza meg.

A megfelelően hitelesített védőruházat minimálisra csökkenti a textíliák mozgóalkatrészek közé történő beakadásának, illetve becsípődésének kockázatát, ha a viselője veszélyes mozgást végző gépeken vagy berendezéseken, illetve azok közelében dolgozik.

A ruházat jellegzetességei közé tartozik többek között:

• Nincsenek a kabáton kívülről hozzáférhető zsebek
• Nincsenek varrott redők
• Rejtett lezárások
• Szorosan illeszkedő szabás

A DIN EN 1149 szabvány „Elektrosztatikus tulajdonságok” főcíme alatt a következő részek olvashatók:

1. rész: A fajlagos felületi ellenállás vizsgálati módszere
2. rész: Az anyagon keresztüli villamos ellenállás (átmeneti ellenállás) mérésének vizsgálati módszere
3. rész: A töltéscsillapodás mérésének vizsgálati módszerei
4. rész: A ruházat vizsgálata (jelenleg kidolgozás alatt)
5. rész: Anyagteljesítmény és kialakítási követelmények

Az ilyen ruhák elektrosztatikus disszipatív védőruházatok. A ruházat csökkenti az emberek elektrosztatikus feltöltődését, és így a gyulladásos kisülési szikraképződést. Olyan területeken szükséges, ahol robbanásveszélyes légkör alakulhat ki. A szabvány a ruházat elektrosztatikus követelményeit határozza meg a gyúlékony kibocsátások elkerülése érdekében.

A hegesztéshez és rokon eljárásokhoz használatos védőruházatokat szabályozó EN ISO 11611 szabvány szerinti védőruházat megvédi a viselőjét a kisebb mértékű fémfröccsenések, a lángokkal való rövid idejű érintkezés és az ívhegesztéssel kapcsolatos sugárzó hővel szemben. A védőruházat a hegesztést, és az azzal rokon, ugyanolyan típusú és kockázatú eljárásokat végzők számára nyújt védelmet. A védőhatást az EN ISO 11611 szabvány előírásainak megfelelő feldolgozási jellemzőkkel rendelkező lánggátló anyag alkalmazásával érik el. A hegesztéshez és rokon eljárásokhoz használatos védőruházatok egyik besorolási kritériuma a korlátozott lángterjedés. Ez utóbbi meghatározása érdekében az adott anyagot enyhe, függőleges irányú láng hatásának teszik ki.

A vizsgálat az EN ISO 15025 (korábban: DIN EN 532) szabványon alapul, melynek értelmében:

• Egyetlen teszt sem éghet tovább a felső vagy oldalsó élekig.
• Egyetlen teszt sem mutathat 5 x 5 mm²-nél nagyobb lyukképződést.
• Egyetlen teszt sem mutathat égő vagy olvadó lecsöpögést.
• Az utóégési idő középértéke legfeljebb 2 másodperc lehet.
• Az utóizzási idő középértéke legfeljebb 2 másodperc lehet.

A védőruházat felosztása két osztályra

1. osztály (alacsonyabb): Védelem a kevésbé kockázatos hegesztési munkákhoz, továbbá az olyan helyzetekben, ahol csekély mértékű a fröccsenés, illetve a sugárzó hő; legalább 15 csepp olvadt fém, a hőátadási mutató pedig RHTI 24 ≥ 7 másodperc

2. osztály (magasabb): Védelem a magasabb kockázattal járó hegesztési munkákhoz, továbbá az olyan helyzetekben, ahol nagyobb mértékű a fröccsenés, illetve a sugárzó hő; legalább 25 csepp olvadt fém, a hőátadási mutató pedig RHTI 24 ≥ 16 másodperc

A lángterjedéssel kapcsolatos teszteket két különböző eljárás szerint lehet elvégezni – lehetőség van mindkét változat ellenőrzésére is (A1+A2).

„A” eljárás – felületi égés: A vett minta közepét teszik ki a lángnak.
„B” eljárás – oldalsó égés: A vett minta alsó peremét teszik ki a lángnak.

A hő és láng ellen védő, EN ISO 11612 szabvány szerinti ruházat lángokkal való rövid idejű érintkezés esetén, illetve legalább egyfajta hő elleni védelemre szolgál. A hő és láng ellen védő ruházatként történő besorolás vizsgálati kritériuma az EN ISO 15025 szabvány (korábban DIN EN 532) szerinti korlátozott lángterjedés, amely megfelel a hegesztő védőruházat vizsgálati kritériumának („A” betűkód). A hő típusát a kódok határozzák meg (B-F). Ezek a következők: konvektív (B betűkód), sugárzó (C betűkód), nagyobb alumínium (D betűkód) vagy vas (E betűkód) fröccsenése által okozott, kontakthő (F betűkód), illetve ezek kombinációja. A betűkódokon kívül e védőruházatok 1-től 4-ig terjedő teljesítményszintek szerint kategorizálhatók. Minél magasabb a teljesítményszint, annál kedvezőbb a védőhatás.

A megfelelő védőhatás elérése érdekében meghatározott jellemzőkkel rendelkező lánggátló anyagokat használnak.

A hőátadáshoz további hőszinteket határoztak meg:

• 1. szint: Kevésbé észlelhető kockázatoknak való kitettség
• 2. szint: Mérsékelten észlelhető kockázatoknak való kitettség
• 3. szint: Könnyen észlelhető kockázatoknak való kitettség
• Kivétel: A 4. szint az intenzív sugárzó hő hatásának való kitettségre vonatkozik (lásd a C kódot).

A hőellenállást 180 °C (+/– 5 °C) vagy adott esetben 260 °C (+/– 5 °C) hőmérsékleten vizsgáljuk. Az égés előrejelzéséhez opcionálisan a teljes ruházat is megvizsgálható.

A DIN EN 61482-1-2 szabvány szerinti védőruházat – védőruházat a villamos ív hőhatásai ellen – esetében termikus ruházatról van szó. A termikus ruházat az alacsony feszültségű területeken végzett munkákhoz alkalmas, ahol termikus veszély léphet fel az ívkisülés következtében. Az egyik legfontosabb vizsgálati kritérium az ívvédelem vizsgálata a DIN EN 61482-1-2 szabvány szerint. A mérés a villamos ív CENELEC rekeszes vizsgálata szerint történik, melynek során energetikai hőszigetelési méréseket végeznek, és kvantitatív módon kiértékelik az égési kockázatot. A ruházat azonban nem minősül az EN 50286 szabvány szerinti elektromos szigeteléssel ellátott védőfelszerelésnek.

A DIN EN 61482-1-2 szabvány azt a vizsgálati módszert szabályozza,melynek révén irányított ív használatával (rekeszes vizsgálattal) meghatározzák az anyag és a ruházat ívvédelmi osztályát.

A hőenergia mérése az anyag rekeszes vizsgálata során:

• A Stoll-görbe alapján meghatározzák, hogy a hőátvitel okozhat-e másodfokú égési sérülést.
• A ruházat és tartozékai, varrófonala, zárórészei stb. rekeszes vizsgálatának értékelése

További követelmények:

• A külső és belső anyagoknak meg kell felelniük a korlátozott lángterjedés 3-as indexének, a béléseknek pedig az 1-es indexnek.
• Hőálló varrófonal használata (260 °C-ig).

Amennyiben a termék első része (például kabátok esetében) magasabb védelmi osztályba tartozik, mint a háta, a teljes első résznek – az ujjakat is beleértve – meg kell felelnie ennek a magasabb osztálynak. A hátrész eltérő teljesítményét egyértelműen jelölni kell.

A DIN EN ISO 14116 szabvány határozza meg a korlátozott lángterjedésű anyagok, anyag-összeállítások és védőruházat teljesítményével szemben támasztott követelményeket. A szabvány célja a kis gyújtólánggal történő akaratlan, szórványos és rövid ideig tartó érintkezésből esetlegesen adódó veszélyek megelőzése. Olyan helyzetekre vonatkozik, ahol nem lép fel hő által okozott jelentős veszélyeztetés, és nincs jelen más hőforrás.

Az említett szabványnak megfelelő védőruházat nem alkalmas arra, hogy szükséges kiegészítő védelmet nyújtson a hő és a lángok által okozott veszély ellen.

Ezen túlmenően a szabvány meghatározza a védőruházattal szemben támasztott kiegészítő követelményeket, beleértve a mechanikai követelményeket, valamint a gyártó jelölésekre és tájékoztatásra vonatkozó kötelezettségeivel kapcsolatos követelményeket is.

 A DIN EN ISO 14116 szabvány a következő követelményeket határozza meg a ruházattal szemben:

• Megfelelő átfedés a kabát és a nadrág között
• A nadrág szárain nincs hajtás
• Nincs olyan láng-, illetve hővezető rész, amely minden rétegen átmegy
• A varrás erőssége ötszöri mosás után több mint 30 newton

Az EN ISO 14116 szabvány szerinti védőruházat több egy- vagy többrétegű ruhadarabból vagy egyetlen ruhadarabból áll. Az ISO 15025 szabvány szerinti vizsgálatnak megfelelően minden anyag-összeállítást hozzárendelnek egy korlátozott lángterjedési indexhez (1, 2 vagy 3).

A DIN EN 14605 szabvány szabályozza a teljes testet borító (adott esetben a ruházat különböző részei közötti szoros kapcsolatot tartalmazó) védőöltözetekkel, ill. védőoverallokkal szembeni követelményeket.

A vegyszerek elleni védőruházatokat alapvetően az alkalmazásuk szerint osztályozzák. A DIN EN 14605 szabvány szerinti osztályozást az alábbi táblázat foglalja össze:

A DIN EN 14605 szabvány a következő ellenőrzési követelményeket támasztja a védőruházattal szemben:

• Kopásállóság
• Hajtogatási repedésállóság
• Hajtogatási repedésállóság -30 °C-on
• Szakíthatóság
• Húzószilárdság
• Szúrásállóság
• Folyadékátszivárgással szembeni ellenállóság

A folyékony vegyszerek elleni védőruházattal szemben támasztott vizsgálati kritériumok teljesítése különleges vizsgálati módszerekkel bizonyítható.

A vegyszerek elleni védőruházat vizsgálati módszerei

Folyadéksugárteszt (alkalmazása: 3-as típusú, folyadékzáró védőöltözetek)
Az ún. folyadéksugárteszt során a folyadékzáró védőöltözet ellenőrzése céljából a vizsgálati alany egy nedvszívó overallra veszi fel a védőruházatot. Az anyagot előre meghatározott módon terhelik, miközben a vizsgálati berendezéssel adott mennyiségű jelölőfolyadékot fújnak a vizsgálati alanyra (erőteljes légáram segítségével). A védőöltözet ellenállóságát az alatta viselt overall szemrevételezésével állapítják meg.

Permetteszt (alkalmazása: 4-es típusú, permetzáró védőöltözetek)
A 4-es típusú permetzáró védőöltözet funkcionalitását folyadékpermetteszt segítségével ellenőrzik. A permetteszt a folyadéksugárteszthez hasonlóan zajlik, azzal a különbséggel, hogy a vizsgálati berendezés a jelölőfolyadékot finom permetköd formájában fújja ki.

Az ISO 13982 európai szabvány szabályozza az 5-ös típusú, vegyszerek elleni védőruházattal szemben támasztott minimális követelményeket. Ide tartoznak azok a teljes testet borító védőöltözetek, amelyek viselőjüket a szilárd vegyszerek részecskéi és aeroszoljai ellen védik.

A szabványban meghatározott ruhadarabok a törzset, a karokat és a lábszárakat borítják (kámzsával, illetve lábvédelemmel vagy azok nélkül). A viselő megfelelő védelme érdekében a szilárd részecskék elleni védőruházatnak ellenállónak kell lennie a (levegőben lévő) szilárd részecskék áthatolásával szemben. 

A DIN EN 13034 szabvány a folyékony vegyszerek ellen korlátozott védelmet nyújtó, vegyszerek elleni védőruházat teljesítménykövetelményeit (6. típusú és PB [6] típusú eszköz) határozza meg. Az európai szabványnak megfelelő védőruházat a kémiai reakciók alacsony kockázatával jellemezhető munkakörökben korlátozott védelmet nyújt a folyékony aeroszolok, permetek és fénysugarak hatásával szemben.

A szabvány követelményei az anyag védőhatásán kívül a védőruházat kidolgozására, így különösen a varrás módjára is kitérnek. A vizsgálati kritériumok közé tartozik többek között az anyag folyadékok penetrációjával szembeni ellenállása, és a permetekkel szembeni ellenállóság (lásd a permetezéssel történő vizsgálati módszert).

A DIN EN 32781 szabvány az olyan védőruhákkal szembeni minimális követelményeket szabályozza, amelyeket a növényvédő szerek kezelése és permetezés során viselnek. A szabályozás célja a viselő személy általi alkalmazás során fellépő esetleges veszélyek elleni védelem.

A növényvédő szerek elleni védőruházat követelményei az anyag szilárdságára és szorosságára vonatkozó szabályokra is kiterjednek. A penetráció mértékét a DIN EN 14786:2006 szabványnak megfelelő speciális vizsgálati módszerrel határozzák meg.

A hígítatlan, koncentrált növényvédő szerekkel való munkavégzéshez további védőfelszerelések is szükségesek, például kifejezetten a növényvédelem céljára kifejlesztett kötények, védőkesztyűk és arcvédők. 

A fertőző anyagok elleni védőruházat teljesítménykövetelményeit és vizsgálati módszereit a DIN EN 14126 szabvány szabályozza. A DIN EN 14126 szabvány szerint ellenőrzött védőruházat ellenállást biztosít a biológiailag szennyezett folyadékok áthatolásával szemben (nedves baktériumbehatolás).

A fertőző anyagok elleni védőruházat anyagával szemben támasztott speciális követelmények garantálják, hogy a ruházat megvédi a viselőjét és annak bőrét a biológiai anyagokkal való esetleges érintkezéstől, és ezáltal segít megakadályozni a kórokozók terjedését. A DIN EN 14126 szabvány szerinti tanúsítvánnyal rendelkező védőöltözet a biológiai veszélyre utaló piktogramról ismerhető fel.

A DIN EN 14126 szabvány a következő vizsgálatokat foglalja magában, melyeket a védőruházat anyagán végeznek:

• Áthatolásvizsgálat művérrel (ISO/FDIS 11603)
• Vírusokkal szembeni ellenállás (ISO/FDIS 16604)
• Baktériumokkal szembeni ellenállás (ISO/DIS 22610)
• Bioaeroszolokkal szembeni ellenállás (ISO/DIS 22611)
• Szennyezett porral szembeni ellenállás (ISO/DIS 22612)

A DIN EN 1073 szabvány 2. része a szemcsés radioaktív szennyeződés elleni, nem szellőztetett védőruházat követelményeit és vizsgálati módszereit szabályozza. A szabványnak megfelelő védőruházatok rendeltetése, hogy megvédjék a viselőt a szilárd részecskés, radioaktív szennyeződéssel szemben.

A szabvány nem terjed ki az ionizáló sugárzás elleni védelemre, illetve a betegek diagnosztikai vagy terápiás kezelése alatti, radioaktív anyagokkal szembeni kitettségére.

Az ilyen védőruházatokra vonatkozó előírásoknál többek között a ruha egyszerű fel-, illetve levétele, valamint a minimális szintű szennyeződési kockázat is követelmény. A védőruházat egy vagy több, együttesen viselendő részből állhat. A DIN EN 1073-2 szabvány szerinti védőruházatokat ezenkívül tartós rögzítésű tartozékokkal (kapucnival, kesztyűvel, kalocsnival, légzésvédő eszközzel) is el kell látni.